Gyakori kérdések

Tartalmazza a vételár a névre írást is?

Sajnos nem. A törvény szerint azt mindig a vevő, aki a vagyont (autót) szerezte, az fizeti. Innen is van a vagyonszerzési illeték elnevezés. Ha Ön egy magánszemélytől vesz autót, ott sincs bent az árban. Általában nepperek hirdetik úgy az autókat, hogy "Névre írás az árban", nehogy meglássa a vevő, hogy a korábbi tulajdonosok milyen dokumentumokkal adták el az autót.

Mennyi idő alatt vehetem át az autót?

Ez attól függ, hol tart az autó papírmunkája. Az összes autót, amit külföldről hozok, a saját nevemen elviszem a Közlekededési Hatósághoz (NKH vagy régebbi nevén KPM). Ha már megvan a hatóság által kiállított műszaki adatlap, néhány óra alatt felvehető a rendszám. Ha messziről jön, érdemes úgy elindulni, hogy ha tetszik az autó, beleférjen ez a pár óra várakozás, mert akkor nem kell még egyszer visszajönnie. Indulás előtt feltétlenül érdeklődjön az adott autóról.

Félre szeretném tetetni az autót. Lehetséges ez?

Ha Ön felhív, hogy holnap reggel érkezik, természetesen megoldható. Nem szeretnék senkit olyan helyzetbe hozni, hogy eljön akár több száz kilométerről, és itt már csak "eladva" feliratot látja az autón. Kizárólag másnapra tudom az autót eltenni, de megtekintés után, ha még gondolkodni szeretne rajt, akkor már újra eladó. Ez szerintem természetes, ha a vevő nem ígéri meg (foglalóval), hogy megveszi az autót, akkor nekem se kell megígérni, hogy nem adom el másnak.

Azt írja, hogy állapotvizsgálat. Ez azt jelenti, hogy az autók mind hibátlanok?

Természetesen nem. Ezek használt autók, egyik sem hibátlan. Ezért is kerülnek az új áruk töredékébe. Az állapotvizsgálat egy próbaúttal, személyes véleménnyel egybekötött, műszaki vizsgához hasonlítható felmérés. Ha valami hibát talál a szerelő, azt felírja a lapra, aminek tartalmáért felelősséget vállalok.

Kapok garanciát az autóhoz?

Használt autónál szavatosságról beszélünk. Alapvető különbség, hogy a szavatosság a vásárlás pillanatában már meglévő, de nem tapasztalható hiba az autó fő darabjaiban. Kopó, forgó alkatrészekre (kuplung, generátor, vízpumpa), szűrőkre (pl. részecskeszűrő), elektromos alkatrészekre a szavatosság nem vonatkozik. Törvény írja elő, hogy a kereskedőnek 12 hónap szavatosságot kell vállalnia, ezt természetesen vállalom, amiről dokumentum is készül vásárláskor.

Miért rosszak a külföldről behozott autók?

Ez legkevésbé sem igaz. Sokan azért mentek/mennek ki külföldre autóért, mert ott olcsóbb. Ha valaki így keres kint autót, az tényleg rosszat fog venni. Olcsó autó itthon is van, felesleges érte messzire menni. A külföldi autó sokkal jobban karban tartott, könnyebb 1500 Euro nettóból autót fenntartani, mint 150.000 Ft-ból. Ugyanabból a pénzből egy sokkal korrektebb autót lehet kifogni, mint itthon. Jellemzően adják hozzá a téli és nyári kerekeket is, itthon ez még ritkaság. Én csak a szervizkönyves, nem sokat futott autókat veszem meg, kilométerórát nem tekerek vissza, nyugodtan szeretek aludni.

 

 

 

 

Cégünkről

19 éve foglalkozom autókkal, inkább a minőséget választom, nem a mennyiséget. Az összes saját autómra 1 év fődarab garanciát vállalok.

Nyitva tartás

  • hétfő 09:00 - 17:00
  • kedd 09:00 - 17:00
  • szerda 09:00 - 17:00
  • csütörtök 09:00 - 17:00
  • péntek 09:00 - 17:00
  • szombat 09:00 - 12:00
  • vasárnap zárva

Kapcsolat

Telephely

Copyright © 2015 - 2019. Copyright © 2019. Lővér Autó-Talabér Tamás. Minden jog fenntartva

Fejlesztette: ThemeMakers